Tanítási filozófiám

A mai blogbejegyzésben egy meglehetősen összetett témakört tervezek körüljárni, amennyiben a tanítási filozófiámról vallok. Mivel jelenleg a „már nem és még nem tanítok” fázisban vagyok, ezért összefoglalóm is inkább tervekről, mintsem a gyakorlatba már átültetett célokról és értékekről fog szólni. Vezérvonalam az írásban különböző, tanítással és tanulással kapcsolatos szempontok alkotják, amelyeknél a tanulói és a tanári szerepet és szemléletet egy egészet alkotó entitásként kívánom kezelni. Fontos leszögezni, hogy jelenleg két nyelvszakot hallgatok (német és nemzetiségi német; magyar mint idegen nyelv), amelyek meglátásom szerint nagyobb teret engednek nekem mint leendő tanárnak az oktatási folyamat alakításában (ellentétben elsősorban a természettudományos tantárgyakkal), habár az első szakom más tárgyak tanítására is feljogosít (német irodalom, német nemzetiségi népismeret). A szempontokat a tanítandó tantárgyakat figyelembe véve igyekszem átgondolni. A két szakom és az azokhoz kapcsolódó tárgyak is más hallgatóságot (értsd: tanulókat) szólít meg: Míg a (nemzetiségi) német elsősorban (de nem csak, sőt!) a közoktatás berkein belül képzelhető el, addig a magyar mint idegen nyelv inkább a felnőtt képzésbe (mindenek előtt egyetemisták oktatásába) illik. A differenciálás emiatt bár nehéz, de elengedhetetlen a tanítási filozófiám összefoglalásában.

Első és legfontosabb elvem, célom és hitvallásom egyben, hogy a tanulóimnak/tanulóimmal az idegennyelv-oktatáson (amelynél nem elhanyagolható a kulturális nézőpont) a világot egy új, ismeretlen szemszögből ismertessem, ill. ismerjük meg. Fontosnak tartom (közép-)európai helyzetünkből fakadóan az EU által is megcélzott többnyelvűség premisszáját, tehát elengedhetetlen más, azaz idegen nyelvek ismerete a néha pejoratívként feltüntetett globalizálódott világban. Az idegennyelv-tanulás és –tanítás ebben a világban kommunikációorientált, tehát azt a célt szolgálja, hogy embertársainkkal interakcióba lépjünk, sikeresen kommunikáljunk, egyszóval: boldoguljunk.

Filozófiám szerves része ezen alapszik. Emellett mérlegelendőek a tanulói célok és motivációk, hogy a megfelelő tanulás- és tanításelméletek gyakorlatát, a stratégiáimat és módszereimet összehangoljam. A három általam tanítandó tantárgycsoport esetében a következő diákcélokat tudom elképzelni:

Német esetében a talán leghangsúlyosabb cél (a nyelv elsajátításán túl) a nyelvvizsga és az érettségi vizsga letétele (ezáltal plusz pontok szerzése a felsőoktatási felvételi eljárásban); karrierbeli célok (álláslehetőségek, amelyek a német nyelv ismeretéhez kötöttek); és manapság háttérbe szorul a német nyelvű kultúrák megismerése. A nemzetiségi német ezeken túl kiegészül(het) a nemzetiségi identitás erősítésének vagy felelevenítésének elemével. Magyar mint idegen nyelv esetében van meglátásom szerint tanárként a legkönnyebb dolgunk: Diákjainkat országunk, kultúránk és nyelvünk megismerése motiválja, legtöbbször Erasmus-diákokról van szó. Kisebb részüket teszik ki a származásnyelviek csoportja, akiknek szülei, nagyszülei vándoroltak ki, és maguk célul tűzik ki felmenőik nyelvének ápolását.

Nyelvoktatás szempontjából nagyon könnyen adaptálható mind a négy tanulás- és tanításelmélet. Nyelvvizsgák lassacskán lemondanak róla, az érettségik azonban még nem, viszont a nyelvtan ismerete magabiztos nyelvhasználói attitűdöt eredményez. A paradigmák elsajátításához, vagyis inkább begyakoroltatáshoz alkalmas a behaviorista elmélet – gyakran találkozunk ma is az „egészítse ki a végződésekkel”, „tegye át múlt időbe az igéket”, „használja a szenvedő szerkezet” stb. feladatokkal modern tananyagok között. A vizsgáztatói és tanári elvárások úgy tűnik, még nem vették teljesen figyelembe azt a nyelvészeti, nyelvpedagógiai felismerést, miszerint az anyanyelvi nyelvhasználókat idegen nyelvű beszélgetőtársukra tekintve nem a grammatikai hibák, hanem sokkal inkább a pragmatikai hibák zavarják a kommunikációban (például ha egy angol megkérdezi, hogy How are you, magyarként sem illik azzal válaszolnunk, hogy Fáj a hátam, mert esik a hó). Kognitivista elméletet tartom alkalmazandónak az idegen nyelv szövegszerű használatánál, ahol már aktivizálhatják tanulóink a nyelvtani formákat, mondattani és morfológiai szabályokat stb. Továbblépve gyakorlatba ültethetjük tanulóink megszerzett-elsajátított ismereteit valós életszituációkon keresztül, például ha magyarul tanuló külföldieknek megtanítom a főnevek tárgy esetének ragjait (-t, -’t, -ot, -at, -et, -öt), elmehetünk velük vásárolni, ahol beszámoltatjuk őket arról, mit vesznek. Mindezekre épül a konnektivista elmélet, amikor tanárként háttérbe vonulok, hivatkozásokat kínálok fel nekik, és a digitális technikák segítségével mélyítik el tudásukat az adott témát illetően. Tanítási filozófiám alapján a négy tanuláselmélet a diák(csoport) céljainak és igényeinek megfelelően alkalmazandó, nincs jobb vagy rosszabb. Azt szeretném szem előtt tartani, hogy az elméletek alkalmazása diákjaimat motiválja a nyelvtanulásban és segítse őket céljaik elérésében.

A fentiekre épülnek a tanulás-tanítási folyamat során alkalmazott oktatási stratégiák. Szegényes tanítási múltam során (1,5 évig oktattam németet egyetemistáknak, 0,5 évig magyart egy német egyetemen) célközpontú stratégiákkal éltem, amelyben a bemutatás segítségével adtam át információkat, majd direkt oktatás segítségével fejlesztettem nyelvi készségeiket. Tanítási filozófiámat e téren bővíteném kooperatív tanulással fejlesztendő szociális készségek elsajátításához és a csoportkohézió kialakításához. Talán néha használtam a gondolkodás fejlesztésére irányuló felfedezéses tanulást, ha kontrasztív (összehasonlító) nyelvészetre gondolunk, amikor az idegennyelv-oktatásba bevontam egyéb ismert nyelveik (angol, magyar) sajátosságait és azokat összehasonlítottuk a németével. Ha a német nemzetiségi népismeret tantárgyra gondolok, biztosan fogok projektalapú tanítás eszközeivel élni, amikor egy témakör feldolgozásához projektmunkát irányzok elő. Projekteket az idegen nyelvi órákon is lehet eszközölni, akár terepre is menni a tanulókkal (népismeret esetében például múzeumokba, sváb falvakba stb.). Továbbra is fontosnak tartom a tanulók igényeinek szem előtt tartását a stratégiák kialakításakor is.

A tanulási környezet tekintetében azt vallom, hogy szakítani kell a klasszikus osztályteremmel. Padsorok helyett, ahol a tanulók egymástól elszigetelve ülnek, a figyelem pedig a tanárra irányul, preferálom az olyan teremberendezést, amely segíti és támogatja a kooperatív tanulást. Erre alkalmas például a padok U-alakba helyezése, ahol mindenkinek lehetősége van látni és hallani mindenkit, és valamennyi munkaformát is megengedi. Idegen nyelvi óráimon mindenféleképpen szeretnék drámapedagógiai eszközökkel is élni, amelyhez elengedhetetlen, hogy a diákok a terem közepére kerüljenek. A már említett terepmunka pedig fizikailag is szakít az osztályteremmel, nyelvórák esetében pedig végképp. Itt arra gondolok, hogy diákjaimat szeretném elvinni évente-kétévente egyszer külföldre, célnyelvű környezetbe, hogy a tanultakat anyanyelviek körében használják és még több nyelvi impulzus érje őket (feliratok, utcán hallottak stb.). Mindezek kivitelezése gondos előkészületeket kíván meg, figyelembe véve a tanulók érdekeit és partnerségét.

A fent vázolt tanítási stratégiákkal és módszerekkel olyan értékelési rendszert szeretnék a tanulókkal közösen kialakítani, amely egyrészről motiváló a számukra céljaik elérésében, másrészről tanulási folyamatukra ad visszajelzést. Formatív értékelés esetében kifejezett célom, hogy a tanulók a megfelelő visszajelzést kapják teljesítményükről, tisztában legyenek elért eredményeikre és büszkén tudják vállalni azt. Szeretném, ha kézzel fogható feedback-kel rendelkeznének tanulmányaik és tanulásuk alakulásáról és eredményességéről. Mindazonáltal úgy vélem, ezek az eredmények az én tanítási stratégiáimat is minősítik (a szó pozitív értelmében), aminek segítségével átgondolhatom, újrastrukturálhatom, jobban szervezhetem tanítási tevékenységemet. A szummatív értékelésnél nem tervezek a formatív értékelés átlagaira hagyatkozni, ahogy azt majdnem mindenki teszi. Sokkal inkább magát a folyamatot tervezem értékelni, amelynek szerves részét képzi a tanulói aktivitás és részvétel is. Nem fogom erőltetni, de megadom a lehetőséget az év közben gyengébben teljesítő tanulóknak is eredményeik javítására, amennyiben fogódzkodót nyújtok neki például rövid konzultációkon keresztül. Szeretném, ha tanulóimmal kölcsönös bizalom alakulna ki a közös tanulási-tanítási tevékenységen keresztül, és ez a bizalom visszaköszönhetne az értékelésben is.

Nem szabad azonban elfelejtenünk a 21. század technikai-technológiai eredményeit sem, amelyek átültethetőek a tanítási-tanulási folyamatba. Manapság rengeteg szoftver, program, internetes oldal és tartalom segíti az idegennyelv-oktatást és –tanulást. Virtuális osztálytermet hozhatunk létre, ahol az eszmecsere, a visszajelzés, a kooperáció folytonosságra épül. Fogadhatunk és alkothatunk feladatlapokat hétköznapi szinten használt felületeken keresztül (Google Drive, Dropbox, vagy akár Facebook-csoport), illetve az Office 365 is rengeteg tanulásszervezési funkciót kínál fel. Tanulóink többsége rendelkezik okostelefonnal, talán tablettel is, amelyeket szintén felhasználhatunk akár a nyelvórákon is (pl. szótár app-ek, digitális közösségek, ahol anyanyelvűekkel chatelhetnek (pl. InterPals). Számos IKT-eszköz áll rendelkezésre a különböző készségek fejlesztésére, pl. beszédkészséget fejleszthetjük a Vocaroo-val vagy a Vokival, szókincsfejlesztésre jó a Wordle (szófelhők gyártása), a Quizlet, szövegértéshez az e-studygroup, és a felsorolás talán a végtelenségbe vezet ma már. Tanárként a feladatunk a megfelelő eszközök fellelése és megfelelő hasznosítása az órán és azon túl. Nem is beszélve idegen nyelvek esetében a rengeteg nyelvtanuló oldalról, amelyekhez tanulóink könnyedén hozzáférnek szabadidejükben. Ha kellően motiváltak. És tanítási filozófiám alapján ez a legfontosabb, hogy motiváljuk őket. :)

A fenti blogbejegyzés megírásában közvetve segítő irodalmak:

Bárdos Jenő (2005): Élő nyelvtanítás-történet. Budapest: Nemzeti Tankönyv.

Falus Iván (⁷2007; szerk.): Didaktika. Elméleti alapok a tanulás tanításához. Budapest: Nemzeti Tankönyv.

Feld-Knapp, Ilona (2014): Universitäre DaF-Lehrerausbildung in Ungarn im Spannungsfeld von Traditionen und neuen Herausforderungen. München: Iudicium.

Hegedűs Rita; Nádor Orsolya (2006; szerk.): Magyar nyelvmester. A magyar mint idegen nyelvi és hungarológiai alapismeretek. Budapest: Tinta. (=Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához, 59.)

Hidasi Judit (²2004): Interkulturális kommunikáció. Budapest: Scolar.

Huber, Ágnes (2015): Untersuchung zur ethnisch-nationalen und sprachlichen Identität junger Ungarndeutscher. Hamburg: Dr. Kovač.

Szili Katalin (2004): Tetté vált szavak. A beszédaktusok elmélete és gyakorlata. Budapest: Tinta. (=Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához, 36.)

…és sok más, egyetemi tanulmányaim során szembejött hasznos monográfia és tanulmány és jegyzet. J